A Sárarany Zenekar

A zenekar története a vadregényes vizeiről híres Szigetközből indult. Innen vitte Ritát, Mártont, majd Áront is a Duna Szentendrén át kanyarogva Vác felé, hogy ott a konzis évek alatt Zsófival és Ábellel kiegészülve zenekarrá mossa össze (anno 2010) az egy húron pendülő fiatalokat. A vonós szekció tagjai azóta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen pallérozódnak vagy éppen már el is végezték tanulmányaikat.

A szigetközi aranyász ősök "a tisztítatlan sárarany kedvéért messze földeket bejártak". Ezt a mentalitást követve a zenekar tagjai is elszántan foglalkoznak olyan zenei anyagokkal, melyek kutatást, utánajárást igényelnek. Örömöt lelnek a töredékekben, emlékekben ránk maradt zenei hagyomány rekonstruálásában, felélesztésében, s tisztogatják addig amíg ez nagyobb körben is megcsillanhat. Ilyen a szigetközi és a bukovinai vonós népzenéért való munkálkodásuk is, melynek egyik gyümölcseként 2017 decemberétől egy hiánypótló bukovinai lemez hallható a bandától.

Az érdeklődőknek szerencsére nem kell a “műhelybe” utánuk menni, hiszen a Sárarany egész évben teljes életnagyságban szerepel táncházakban, koncerteken, táncos műsorokon, fesztiválokon. Ilyenkor a megszólaló húrok számát gyakran van szerencséjük kiváló vendég cimbalmosok segítségével megsokszorozni.

Koncertjeik jellemzően tematikusak, a koncepció nem pusztán zenei. A nagysikerű "Egy a madár a hangjával" c. előadásukon a 19. század világát hozták közelebb korabeli költők múlt századbéli népzenei gyűjtésekből ismert folklorizálódott verseivel, korhű verbunkos zenével fűszerezve. Legújabb műsorukban pedig a bukovinai székelység táncéletének kísérőzenéit veszik sorra.

A színpadi jelenlét azonban csupán egy szegmense az együttes hivatásának. Az együttes tagjai az utóbbi években év közben, illetve nyári táborokban is oktatóként tevékenykednek, így ez az attitűd is szerves részévé válik saját tanulásuknak, s talán legfontosabbá a hagyományok megélésében, továbbadásában.

 

Megosztás

Megosztás

Látogassa meg Facebook oldalunkat is!

Közelgő események

Nincsenek események

Legfrissebb írásaink